Maffiózók, háborús bűnösök rettegtek tőle, most mégis elege lett
Carla Del Ponte a világ ügyésze, lelkiismerete volt, de most elege lett.
Carla Del Ponte a világ ügyésze, lelkiismerete volt, de most elege lett.
1941. június végén a magyar honvédség is csatlakozott a náci Németország Szovjetunió ellen indított hadjáratához, melynek egyik legsötétebb, részleteiben máig feltáratlan, időnként nagy vitát generáló fejezete, hogy az Ukrajnát megszálló magyar csapatok háborús bűnöket követtek el. Fóris Ákos történészt ezzel kapcsolatos kutatásairól kérdeztük.
A 72 áldozat, köztük mintegy 20 gyerek mind hasonló tüneteket mutatott, és végül megfulladtak. A szír kormány szerint a lázadók fegyverraktárában volt a méreg, de Oroszország kivételével ezt senki nem hiszi el.
A bombázások következtében 5,5 millió ember maradt ivóvíz nélkül.
Olyanok, akik az 1990-es években háborús bűnt követtek el vagy politikusként szerepet játszottak a harcok kirobbantásában. Így nem csoda, hogy az országok a mai napig képtelenek normalizálni kapcsolataikat.
A vasárnapi támadásban legalább hat gyerek meghalt, és a 17 sebesültek többsége is a gyerekek közül került ki - jelentette az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja.
Mir Kaszim Alit az 1971-es bangladesi függetlenségi háborúban elkövetett bűneiért ítélték halálra.
Vasárnap várhatóan elindul Aleppo ostroma. Addig ki kéne hozni a teljesen körbevett, sokat szenvedett 2-300 ezer embert, de ők már senkiben nem bíznak. A harcoló felek megsértenek minden létező egyezményt, szabályt: kórházakat bombáznak, tiltott fegyvereket használnak.
Nem minősül háborús bűnnek a 2015-ös, több mint negyven halálos áldozatot követelő afganisztáni kórházbombázás, mivel azt tévedések sorozata okozta - állapította meg pénteken ismertetett jelentésében az amerikai védelmi minisztérium.
Egészségi okokra hivatkozva határozatlan időre felfüggesztették Goran Hadzicnak, a horvátországi szerbek egykori politikai vezetőjének tárgyalását a hágai Nemzetközi Törvényszéken – közölte a testület kedden.
A volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló hágai Nemzetközi Törvényszéket azzal a céllal állították fel, hogy megbékélést hozzon a délszláv háborúk által megtépázott térségnek, ám a törvényszék ezt a célját semmilyen módon nem érte el – jelentette ki Aleksandar Vucic szerb miniszterelnök pénteki sajtótájékoztatóján, amelynek fő témája az utóbbi egy hét két hágai ítélethirdetése volt.
Ahmet Davotoglu török kormányfő szerint Szíriában az oroszok háborús bűnöket követnek el.
Borislav Paravac a vád szerint az 1992-1995-ös boszniai háború idején, 1992 és 1993 között bosnyák és horvát civilek elleni támadásokban vett részt.
A testület felállítása elengedhetetlenül szükséges a nyugat-balkáni ország európai integrációja szempontjából. A különleges bíróság az 1998-1999-es koszovói konfliktus idején a Koszovói Felszabadítási Hadsereg (UCK) által elkövetett feltételezett háborús bűnöket vizsgálja majd.
A horvát igazságügyi minisztérium pénteken megerősítette, hogy Ausztrália június 15-ig kiadja Horvátországnak a háborús bűnökkel vádolt szerb Dragan Vasiljkovicot, akit Dragan kapitány néven is ismernek – közölte az index.hr hírportál.
A szíriai emberi jogsértéseket vizsgáló ENSZ-bizottság készen áll nyilvánosságra hozni a háborús bűncselekményekkel vádolt személyek névsorát - jelentette be a szervezet pénteken.
Kiengedték boszniai börtönéből kedden a Horvátországban háborús bűnökkel vádolt egykori tábornokot, Branimir Glavast. A Nezavisne Novine című bosznia-hercegovinai lap internetes beszámolója szerint a mostari börtön előtt újságírók várták a szabadon bocsátottat.
Műholdas felvételek tanúsága szerint 3700 házat romboltak le vagy rongáltak meg az iszlamista fegyveresek a tizenhat falvat és Baga városát érintő vérengzés során, egy települést pedig teljesen "leradíroztak a térképről".
Egyre többen gondolják úgy az angol parlamentben, hogy a volt brit miniszterelnök börtönbe kerülhet az iraki háború miatt. Legalább is könnyen ez történhet, ha nyilvánosságra hozzák a Chilcot Bizottság jelentését a háborúról – írja a The Telegraph.
Megérkezett Belgrádba szerdán a háborús bűnökkel vádolt Vojislav Seselj, akit a hágai Nemzetközi Törvényszék súlyos egészségügyi állapotára való tekintettel ideiglenesen szabadon engedett.